Tegnap fél 8-kor keltem.. nagy nehezen, mert már nagyon hozzászoktam a 10-11-es keléshez. (ezen a közeljövőben változtatnom kell) Dorcsival fél 11-re mentünk Ritához, aki finom ebéddel várt minket. Sült csirke, paradicsomos melle húsi és borsos krumplipüré.. és nem maradhatott el a házi savanyú uborka. :)
Délután átugrottunk a mamájához, utána pedig kibicikliztünk a tanyájukra, ami közvetlen az autópálya mellett van. A képek ott készültek.
Délután átugrottunk a mamájához, utána pedig kibicikliztünk a tanyájukra, ami közvetlen az autópálya mellett van. A képek ott készültek.
3 körül értünk vissza, és 3-ig a kisöccsével, Mátéval játszottam. 2 éve még mutattam róla képet, akkor még pici baba volt.. mostanra pedig egy igazi kisgyerek, akinek mindene a szerelés. A lelkesedése nagyon aranyos volt.. ahogy mondta, hogy ő az apa, én az anya, a gyerekünk pedig a bohóc, és a sofőrünk a Mann. Elénekelte a mizut is :)
3-kor divatbemutató próbára mentünk, mert Ritának hétvégén jelenése lesz. Erre a zenére mutatják be a ruhákat, és Dorcsival azóta ezt hallgatjuk, vagyis én igen :D
Fél 5 körül pedig elmentünk az iparos kávézóba, ahol dolgozik.. a barátnőivel voltunk összesen 7-en. Sokat nevettem, mindenki barátságos volt.. a néptáncosok :)
Nyári melegben egy kis kókuszos/fahéjas forró csoki.
Nyári melegben egy kis kókuszos/fahéjas forró csoki.
Fél 7-es buszra összeszedtük magunkat, és ott ültünk 3/4-ig, amikor megtudtuk, hogy a közeljövőben nem lesz busz, így apukája bevitt minket Bajára, és pont elértem a 19:20-as buszt.
Estére pedig jóleső fáradtsággal értem haza.
Köszönjük Rita a meghívást, jól éreztük magunkat.. és egyre jobban kedvelem Bátaszéket. ;)
Köszönjük Rita a meghívást, jól éreztük magunkat.. és egyre jobban kedvelem Bátaszéket. ;)
aa ez a zene <3 ! itt is azóta csak ez megy :D nagyon jóó
VálaszTörlésHa letöltötted, áttudod küldeni?
VálaszTörlés