2011. dec. 20.

kicsit betegen

Olyan jó hétvégém volt. Pénteken a szokásos társasággal Pelikánban voltunk. Forralt bort ittunk, ami nekem csak egy korty volt, mert nemigazán nyerte el a tetszésemet. Aztán 1 órát sétáltunk Dávidhoz.. a jóízű beszélgetésben meg is feledkeztem arról, hogy fázok.
Szombaton eljöttünk hozzánk, és itthon is végig beszélgettük az estét. Olyan jókat nevettem :) Nagyon szeretem! :) Eközben X-Factor ment a háttérben, úgy mint vasárnap este. Ez azt jelenti, hogy  ez a hét is közösen indult. Sőt, Nyuszi tegnap még suliba is benézett hozzám, mert közben lebetegedtem.. és ma már megjártam az orvost. Elvileg arcüreggyulladásom van, de maradjunk annyiban, hogy csak náthás vagyok.. persze ma sem úszom meg Baja nélkül a napot. Táncra kellene menni, de Bálint nem reagál, utána beszerzem az elmaradt ajándékokat, és 3-ra megyek fodrászhoz :) Jó lesz hazaérni.. legszívesebben egész  nap a meleg ágyikóban filmeznék, de majd a következő napokban ennek is eljön az ideje.
Aztán az sincs kizárva, hogy pécsi napok elé nézek a héten.. az lenne a legjobb. Ja, igen.. közben leesett az első hó. Éppen annyi esett, hogy kellően fagyosak legyenek a járdák és az út.. na, zárom a mai sorokat. Holnaptól már gyakorlatilag is szünet lesz, szóval jó pihenést és kellemes ünnepeket Mindenkinek! Puszillak Titeket! :)

ui: a régebbi bejegyzéseket kiegészítettem telefonos képekkel.. és folyamatosan várhatók pótlások.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése