2012. febr. 20.

1. nap Waiblingenben városnézés

Reggeli után az iskola tornacsarnokában gyülekeztek a fogadók és a látogatók. Hét ágra sütött a nap, viszont -14 fok volt kint, amit egyelőre mi nem éreztünk, mert két csoportra osztották a diákokat, és én abba a csoportba kerültem, akik elsőként mókás sportösszerázó programban vettek részt.. csupa csupa ötletes, veszélyes feladatok voltak. Én a könyökömet rögtön lenyúztam, de amúgy az elején jól éreztem magam :)
Aztán elmentünk a  suli kisebbik menzájára ebédelni.
Saláta volt salátával.. mindegyik nagyon finom volt :)
Ebéd után pedig Stadtrally verseny volt Waiblingenben, és ez volt az én csapatom:
Az volt a feladat, hogy meg kellett keresni a papíron, hogy mi hol található.. de javarészt csak a németek dolgoztak, a többiek meg nézelődtek és fagyoskodtak. Végezetül beültünk még egy hangulatos pékségbe forrócsokit inni, majd olyan 5 körül jött el az ideje annak, hogy "hazamenjek" a családhoz. Kicsit izgultam, és az első estém sajnos nem volt az igazi, mert nem tudtunk elmenni a buliba, így nekem ennyi volt az első napom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése