Pénteken Ludwigsburgba mentünk kirándulni, de már csak a németekkel, mert a többi csoport már úton volt hazafelé.
Hideg, szomorkás idő volt.. és a kastély belsejére is ez volt jellemző. Voltak szép részek, de a fagyoskodás kicsit visszaszorította az érdeklődésemet. Utána viszont a Anna szülei vendégül fogadtak minket ebédre, és kaptunk hotdogot :) Kandalló üzletben voltunk, szóval ott feltudtunk melegedni a tűz közvetlen közelében. Délután 3 körül értünk Kathrinhoz. Kicsit beszélgettünk, végre ettem egy kis hazaí ízt, mert palacsintát sütött :) 5-6 körül indultunk meg Stuttgartba, és ott gyülekeztünk:
A búcsúzás pillanatai meghatóak voltak, mert a hét folyamán nagyon jól éreztük magunkat, és mindenki nagyon kedves volt.. hihetetlennek tűnt, hogy már ott állunk, az egész hetet a hátunk mögött tudva.. pont mire összeszokott a társaság.. Hmm, este fél 8-kor indultunk, az út megint hosszú, és kényelmetlen volt, viszont most nagyon sokat aludtunk, ráadásul Pesten rögtön volt csatlakozásunk, és délután fél 2-re értünk Bajára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése