A mai délután... koccant a buszunk Baracskán a kinti buszmegállóban. Gondoltuk besétálunk a központba, mert úgyis volt még idő a következő járatig. Hát igen, közben beért minket az egyik busz, és már ott voltunk a hátsó ajtónál.. és nem várt meg minket. Jó volt.. de nem baj, mert rá bő 10 percre megjött a csátaljai járat, csak a lassú várakozásnál ez sokkal több időnek tűnik. Ezzel tudtam, hogy mára lőttek a gyors megtanulásnak. Pláne amikor hazaértem.. megtudtam, hogy annak az embernek, aki tegnap estig nálunk gipszkartonozott, kigyulladt a lakása. 3 tűzoltó volt kint, az egyik hazafele megelőzött minket, és ilyenkor az ember ösztönösen arra gondol, hogy remélhetőleg nem a saját környezetében, vagy ismerősénél van a baj. Nagyon le voltam döbbenve, apa épp onnan ért haza. Még ma is jött volna délután befejezni a munkát, de istenem.. ilyet senkinek nem kívánnék, főleg, hogy egy családi ház lett porrá a  másik utcában. Aztán apával átmentem Dávodra mamához, onnan már megjöttünk egy ideje, ebédeltünk is. Már a festő is dolgozik, rendesen szét vagyunk pakolva, és tesóm szobájában alszom egy gyógymatracon :D Na, most már viszont tényleg belevetem magam a magyarba...