Ezen a héten elég sokminden történt, és előreláthatólag a hétvége is betelítődni készül annak ellenére, hogy a következő vizsgára igyekeztem hangolódni. egész jól haladok, ma dolgozom ki az utolsó tételemet, és hétvégén gőzerővel az írásbelire fogok készülni. Ezen kívül holnap ünnepelni megyünk a malomba (ha én szórakozni megyek, akkor szinte biztos, hogy mindig szülinap van a dologban) Szombaton pedig Nikivel megyek futni, és estére feljött a faluzás ötlete.. és holnaptól már Dáviddal is lehetek. Tehát miért is ne várnám a hétvégét? :)
Közben egy újabb pályázat híre terjedt el a suliban, 4 napos, cserediákos szlovákiás kirándulásra lehetett jelentkezni, amit ma megragadtunk. Remélem összejön, mert Szlovákiában még nem jártam. A suli szerencsés ezen a téren, mert az én itteni pályafutásom alatt is 2x lehetőségem volt külföldi, több napos kiránduláson résztvenni.
Szerdán volt a műv.házban egy festménykiállítás, ahol tesóm játszotta a háttérzenét. Sajnos én nem tudtam elmenni, de anyáék vittek fényképezőgépet és most is megörökítették az alkalmat.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése