2014. júl. 10.

Júniusban

Az elmúlt 1 hónapban a szokottnál is kevesebbet jelentkeztem, de most tényleg olyan szinten eltávolodtam a blogtól, hogy majdnem 1 hónapig meg sem nyitottam. Júniusban Pesten maradtam dolgozni a moziban, szerencsére sok műszakot kaptam, így főként ez tette ki a napjaimat, ezenkívül júni 6.-án megünnepeltük a névnapomat, ami egyben a vizsgaidőszakom sikeres végét is jelentette. Az a lazítás már kiérte magát, nagyon jót buliztunk az Ötkertben. 
Aztán végre előjöhettek a rövidnadrágok, nyári ruhák.. 
Júniusban Evi meglátogatott egy hosszú hétvégére. Erről majd bővebb bejegyzést is fogok írni, mert igazi városnézésen voltunk. Nagyon örültem, hogy meglátogatott minket, és hogy csátaljára is lenéztünk.
A legtöbb napot szerencsére Zolival kettesben tudtuk zárni, mégsem töltöttünk elég időt egymással, hiszen június dolgos hónap volt. Muci mindig reggel indult, én pedig általában késő este végeztem, amikor ő már félálomban volt, de a tudat, hogy mellette aludhatok.. az tett igazán nyugodtá. Ezért is választottam egy szokásos esti összebújós képet, ami amúgy meccsnézés közben készült.. Mucinak hála legalább nyomon követem az idei vb-t. :)
 Nyár elején összehozott minket az élet Krisztivel. Voltunk napozni, volt egy "beülős" csajos esténk is, valamint belvárosban sétálgatós..majd a kellemes napok után megkezdte nyári szorgoskodását, így csak szeptemberben látjuk viszont egymást. 
Amíg fent voltam a hónap folyamán, elhatároztam, hogy megcsinálom az egészségügyi vizsgát, mert ideje lenne a jogosítvány megszerzése. Tanfolyamon nem is vettem részt, csak vizsgára jelentkeztem, és könyvből sikerült kellően felkészülnöm, majd sikeres vizsgát tennem, úgyhogy egy lépéssel már előrébb vagyok..
Június végén pedig egy nagyon váratlan meglepetés ért. A tavalyi 1 napos munkám által keresett fel a munkaközvetítő, hogy júliustól tudnék-e a Tesco Budapest Bank pultban dolgozni, és ez akkor annyira feldoppingolt, hogy még otthon sem vagyok, de már otthonra is van munkám, hogy azonnal rávágtam az Igent! Azóta túl vagyok 2 hosszú napon, 1 nagyon jóleső elismerésen, és épp holnap fognak hívni, hogy mit tervezek a továbbiakra, mert ők valamiért jobban szeretnék, mint én.
Most viszont csak arra tudok gondolni, hogy 2 nap, és indulunk nyaralni. Első tengerparti nyaralásom, munkám gyümölcse: Bibione <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése