2015. márc. 17.

Szórakozás

Idén már kétszer is voltunk a Madách színházban. Először januárban megnéztük a Tanulmány a nőkről c. darabot, ami annyira tetszett nekünk, hogy Valentin nap alkalmából visszatértünk Fekete Péterre. Madách színházban nagyon jó vígjátékok vannak, profi színészek, csodálatos díszletek.. nem hiába garantált a kikapcsolódás, és köszönöm Mucinak ezt a két alkalmat. 
Ezenkívül szeptember óta sor került végre egy csajos bulira, ami nagyon jól sikerült. Szokásosan itthon cigányzenékre mulattunk, táncoltunk, énekeltünk, majd ötkertben folytattuk az éjszakát. 
Rá következő héten pedig ahogy hazaértem munkából, kitaláltuk Bettivel, hogy kihasználjuk a szabadnapját, és találkozunk. Így először elmentünk forrócsokizni, ahol bepótoltuk a lemaradásokat, aztán egy újabb spontán ötletből elmentünk bevásárolni a vacsorához, majd itthon nekiálltunk a zúzapörinek és nokedlinek. Imádtam azt az estét, mert vacsora után pedig az egészet megtetőzve összekaptuk magunkat, és elsétáltunk peaches-be, ahol olyan jókat táncoltunk, hogy a vacsit tuti ledolgoztuk :) 3 körül hazasétáltunk, másnap 9-kor pedig újult erővel, és fitten nekivágtunk a munkanapnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése